Minden csupa fehér volt. Gyönyörűen szikrázott mindenhol a hó. A gyerekkoromra emlékeztetett, amikor még csak kis ninjatanonc voltam, és a kiképzés után testvéremmel a hóban játszottunk. Építettünk hószamurájt és hóninját, de még gésát is. Hógésát a húgom épített, mindig is az volt az álma, hogy mikor majd tehetséges kunoichi (női ninja) lesz, majd beépített emberként fog működni egy előkelő kastélyban. Sajnos aznap meggyilkolták. Megtámadták a klánunkat és menekülnünk kellett. Emlékszem, ahogy éppen igyekezett a gésa fejére kontyot tenni. Nyújtózkodott, szegény nem érte el. De ő csak csillogó szemekkel nevetett. Majd minden teljesen felfordult. Sikoltozások és dörrenések hallatszottak a faluból. A húgom mosolya hirtelen megfagyott, majd mellkasából spriccelni kezdett a vér. Eltalálták egy dobótüskével, átszúrták a mellkasán..Húgom összeomlott, fekete haja eltakarta arcát. Odarohantam hozzá, hátha segíthetek neki. Fekete haját félresöpörtem hófehér bőréről, de nem azt láttam, amit vártam.. ugyanolyan csillogó szemekkel nézett rám, mint azelőtt. Még mosolygott is. Kérdezte, hogy a Mennyországban van-e kastély, és hogy lehet e ott gésa. Megnyugtattam, hogy ő lesz a leggyönyörűbb gésa, akit a világ valaha látott. Ezt hallva megnyugodott, szemei összeszűkültek, majd egy forró könnycsepp gördült le arcán. Sose láttam sírni, annak ellenére, hogy milyen sorsot szánt neki az élet. Nem akartunk ninják lenni, de így alakult. Húgomnak, bár álmai teljesen mások voltak, mint amely megadatottak volna neki, céljai ugyanazok voltak, melyeket parancsoltak neki. Tehetséges ninja volt, mindent úgy tett, ahogy kellett. Néha elcsodálkoztam rajta, hogy hogy lehet az, hogy teljesen máshogy cselekszik, mint ahogy azt szeretné. Mindent kemény szívvel kibírt, sose adta fel.. folyamatosan öntötte belém a hitet és a reményt, hogy ez a sors, amit nekünk szántak, helyes. Most ebben kételkedtem. Szemei újra kinyíltak, majd csillogó szemeivel mélyen a lelkembe nézett. „Bátyus..folytasd az utamat. Légy kiváló ninja, hadd figyeljelek, és majd egyszer újra találkozunk a szívedben” súgta halkan, majd teste elernyedten hullott alá karjaimból. Vére bíborvörösre festette a gyönyörű, érintetlen havat. A gésa kimonója is vörös lett.. Akkor sírni akartam, de húgom szavaira, és életére emlékezve ezt nem tehettem meg.

Egy új faluban letelepültünk, és tovább folytattuk a kiképzést. Húgom emléke lassan elhalványult, akár a távoli fa, mikor télen eltakarja a köd, vagy a forró rizs gőze..

Elérkezett az, amire mindig is vártam, kiképzésem befejeződött, és felkértek, hogy gyilkoljak meg egy szamurájt. Sosem gyilkoltam még, viszont a gyilkolás technikáit pontosan ismertem. Kellett a pénz, mert a falunk ebből élt meg, és még az évek során sem gyűlt össze annyi, hogy húgomnak sírkövet állítsak. Ez a küldetés az enyém volt.

Egy fa mögött várakoztam az áldozatra. Bérlőim hosszú vörös hajjal jellemezték, könnyű felismerni. Főleg, hogy erre senki se szokott járni, könnyű dolgom volt. Ugyanolyan hideg volt a tél, mint azon a napon. Csípte arcomat a hűs szellő. Ez kiskoromban nem tűnt fel, a szeretet melegített.  Csend volt..csak a szellő suhogott. Nyugodt voltam, pedig ez volt az első bevetésem. Halk hóropogást hallottam. Óvatosan a hang irányába néztem, és egy gyenge alak tűnt fel. Nem ilyennek képzeltem, drágán megfizettek, azt hittem, hogy egy komoly ellenféllel kell szembeszállnom.  A szamurájnak szintén hófehér, porcelánarca volt.. Arcába vörös tincsei rendezetlenül beleógtak. A gésára emlékeztetett, a fehér-vörös kimonójára.. A szamuráj gyengén ballagott az úton. Látszott rajta, hogy testét és lelkét már meggyötörték. Arcán egy vágás díszelgett, folyt belőle a vér. Szemei halványan néztek csak az útra. Már megviselte az élet. A szamuráj nem volt ellenszenves, nem ismerem a múltját, rám csak a feladat hárult.

Mikor feleszméltem, hogy küldetésemet ideje elkezdeni, belegondoltam, hogy lehet, hogy ez egyben az utolsó küldetésem is lehet.  Gyorsan lecsúsztattam maszkomat, és egy marék havat beletömtem. Mint kiskoromban, mikor még a havat is megettük. Talán utoljára tehetem meg ezt..

Áldozatom háta mögé lopóztam, majd kivontam kardomat hüvelyéből és felé rohantam. Mikor összecsaptunk, éreztem, hogy nem egy egyszerű szamurájjal kerültem szembe, hanem egy igazi kardforgatóval. A neve, úgy emlékszem, Kenshin volt. A kard szíve. Lehet, nem hiába kapta ezt a nevet. Meglepetésemben hátra ugrottam, majd egy dobótüskét eresztettem a kardforgatóba. A szamuráj összeesett és hezitálás nélkül kihúzta magából fegyveremet. Míg ezzel volt elfoglalva, elővettem nyilaimat is, és azzal támadtam meg, de kivédte. Igyekeztem kihasználni meglepett helyzetét, és gyorsan a közelébe férkőztem, hátha karddal kivégezhetem, míg nem figyel oda. Emlékeim szerint ez az akció nem sikerült. Mikor szúrtam kardommal, ő hirtelen eltűnt a szemem elől, és hűs pengét éreztem a testemben. Lepillantottam. a szamuráj, kardját bennem tartva, kifejezéstelen tekintettel meredt a havas tájra. Kardját elkezdte belőlem kivonni, éreztem, ahogy vérem felmelegíti lehűlt testemet. Tudtam, hogy nem tudok tovább harcolni. Volt tőlem pár méterre egy kötél a hóban, amit hogyha megrántanak, hó zúdul arra a helyre. Ez volt a B terv. Ez szokás egy bevetésen, így tanították. Én mindent megtanultam, és keményen edzettem a húgom emlékéért. Kishúgom… érted tettem mindezt. Érted jártam a ninja utat, hogyha figyelsz rám fentről, büszke lehess rám..újra felébredtek bennem az emlékek, annak a rideg napnak az emlékei. Ahogy a fehér havat vörös vér fedte be.. mostis ugyanilyen volt..mikor bukdácsoltam a kötél felé, folyamatosan festettem be a havat véremmel. Mint te, hugi. A cél előtt összeestem, arcom a jéghideg hóba merült. Könnybe lábadt a szemem. De nem a fájdalomtól. Nem tudom, mitől. .sose sírtam. Felemeltem arcomat, majd egy forró könnycsepp folyt végig hideg arcomon. A könnycsepp felmelegítette lelkemet, úgy érzem, ismét együtt vagyunk. Talán így akartad jelezni nekem, hogy mindig is velem voltál? Boldog voltam. Végig kísértél. És segítettél megrántani a kötelet. Arra gondoltam, hogy nagyon büszke leszel rám. Megtettem. És találkozunk. Egy lehulló, meleg könnycseppben...